Tesztolvasás - a Lélekcsapda folytatódik!

Elkészültem a Lélekcsapda folytatásával, a jelenleg Vadászpár munkacímre hallgató regény béta verziójával. Arra gondoltam, hogy a már bejáratott tesztolvasók (bétázók) mellett másokat is bevonok az előkészületekbe, a fáradozást pedig egy-egy tiszteletpéldánnyal, valamint a köszönetnyilvánításban honorálnám meg.
Egy vagy két olvasóra lenne szükségem. Jelentkezési sorrend van!

Amit várhattok:
Egy már viszonylag épkézláb, helyenként nyers, 500 000 karakteres (~ 300 oldalas könyvnek megfelelő), formázott, elektronikus szöveget.
Amit szeretnék (direkt nem azt írtam, hogy "várok"): szubjektív véleményeket, élményeket.
Fontos számomra, hogy az esetleges tartalmi hibákra, kisebb-nagyobb logikai bukfencekre fény derüljön. Megjelölendők az érthetetlen részek, vagy az olyanok, amiket jobban kifejtendőnek tartotok. A helyesírást és a nyelvhelyességet egyelőre hagyjátok, az majd a következő körben válik szemponttá.

A kiolvasási idő 4 hét - próbáljátok meg tartani.
A formátum tetszés szerint választható (*.pdf, e-book formátumok, de küldhetek szerkeszthető változatot is, ha ilyen igény támad).

Jelentkezni lehet e-mailben:
csatvak.soma@gmail.com

Kedvcsináló részlet:

Az éjszaka hideg leheletére ébredt. Bánta is meg nem is, hogy a rövidülő nappalok miatt lemaradt a napnyugtáról. A fény már nemigazán hiányzott neki, még ha néha úrrá is lett rajta az idegesség – az áthatolhatatlan sötétség kellemetlen emlékek gyújtópontja volt. Ilyenkor le sem vette a szemét a halványan pislákoló csillagokról: így talán még időben észlelheti, ha tudata mélyéből előtűnik a lepel, az áthatolhatatlan, lelkét zsákmányul ejtő háló, amelyet a démon hajít rá…

Azonban már jó ideje nem volt valós oka a félelemre. Partnerek lettek, akiket sok közös érdek, elsősorban pedig a közös test kényszerített a másikhoz.

Drakov csodálkozott, hogy tudott ennyit aludni, hiszen egyik, fejtámlává furakodó könyve mindent megtett a kényelmetlenségért.

Kellhet az erő – jegyezte meg a benne lakó egykori szárnyas majd szárnyatlan vadász, Ilmium, kinek neve annyit tesz: Éjárny, miközben az ember előhalászta a súlyos kötetet. Tanulmány – tapogatta ki az éjszakába vesző, fekete címlapon.

Miért? – kérdezett vissza szórakozottan, miközben felnyitotta a sajátos hangvételű történelemkönyvet. Többször is belekezdett ugyan, de még mindig csak az elején tartott. Nehéz olvasmány volt. Ahogy haladt előre, egyre inkább úgy érezte, végtelen körforgásba keveredett, az ismétlődő, szörnyű minták sorai, melyek egy részébe az életben is belekóstolt, egyre inkább felemésztették az őt régen jellemző tudásvágyat. Talán ez is közrejátszott abban, hogy kivárta a napnyugtát – néha még elfelejtette, hogy tud sötétben is olvasni.

Mert megindította a végső játszmát.

A lény az általa csak egyszerűen, rangot mellőzve Orkánának hívott Mágusról beszélt, a háromszáz éves, a Kárhozottak városából a démonokat és még ki tudja, mi minden mást irányító boszorkányról. Ő adta a Tanulmányt is.

Messze van és nem félek a kezétől, nem érhet el.

Ha akar, markol majd.

Drakov szavak nélkül üzente érdektelenségét.

Ezek szerint még nem látod a karmait.

Drakov összecsapta a könyvet.

Megkerülhetetlen horderejű dolgok vannak készülőben. És ez mindenkire vonatkozik. Grivianra is. Nem bújhatsz el nála.

Ez volt az egyik nagy hátránya közös testüknek: Drakov gondolatai nem voltak egészen az övéi. Ugyan titokban bírt tartani ezt-azt, de ami igazán foglalkoztatta, gyötörte, azt Ilmium idővel mindig megneszelte és ki is derítette, akár az ő tudtán kívül is.

Miért gyűlölöd?

Nem… – kezdte a démon, nem volt jellemző rá az elbizonytalanodás. – Nem gyűlölöm. Bár azt nem tagadom: megvannak a magunk viselt dolgai.

És a Rengeteggel szemben mi kifogásolni valód van? – érdeklődött Drakov egykedvűen. Szinte csak a kíváncsiság hajtotta, hogy mit mond a lény a kiterjedt, sötét titkait tudatosan rejtő erdőről, mely tapasztalatai szerint ideális búvóhely volt egy lélekcsapda számára.

Nem pihenésre való. Ott élni kell. Ki vadként, ki vadászként… És ki hallott már rejtőzködő csúcsragadozóról?

Ti talán nem azok voltatok? Az Éjszaka gyermekeiként a sötétségből, lopva martatok, a nappal elől pedig tágultatok.

Ilyennek… születtünk – hörögte a maga sajátos módján démoni társa. – Te viszont választani akarod a menekülést!

Drakov nem felelt azonnal.

Új-Trant szintén nem javaslom – előzte meg gondolatát Éjárny. – A piac csak addig jó választás, amíg minden kétséget kizáróan nem szembesülsz vele: te nem tartozol közéjük. És amint ez bekövetkezik, nem ők fognak kiutálni onnan, hanem te önmagad.

Jól van, démon – illette a lényt a fajtája, a n’haas tvekek, a szárnyatlan vadászok csúfnevével. – Kapsz egy esélyt.