2015. augusztus 13., csütörtök

I. szakasz: Esszencia 1.

Sokan gonosznak tartották, bár e pletykák kiötlőinél a maga következetes módján sokkal jobb volt. Rabolt és csalt, gyilkolt és erőszakolt. Világok réme volt mindennemű túlzás nélkül.
Erre vágyott, ez volt mindene, ugyanakkor nem volt más választása. A szükséges rosszként egyfajta primitív élvezettel, szorgalmasan tette a dolgát, és keserítette meg, vagy vette el annyiak életét.
Volt már klasszikus haramia egy illegális vám- és alkalomadtán minden mást szedő társaságban; ahogy magányos pszichopata is, aki kizárólag tíz éven aluliakat gyilkolt és erőszakolt meg – változó sorrendben.
Mikor mivel okozhatta a legnagyobb kárt az adott máshonnannak.
Legelső élete árvaházi bölcsőjéből való kikerülése óta profi átébredő volt. Kipróbálta magát űrkalózként egy valószínűtlenül sokbolygós naprendszer azóta is vágyott káoszában, sőt ezeknél még vezérré is avanzsált, bár hamar kicsinálták. Máskor hagyta, hogy befogadják, mint árvát, hogy aztán belülről verje szét a jóságos családot. Mostanság valamiféle ereklyevadász, kalandorszerűség volt, szigorúan ügyelve rá, hogy mindig olyasmit lopjon el régészként (ő a hecc kedvéért annak vallotta magát), amit az adott világon a legnagyobb becsben tartottak. Tulajdonképpen pofonokat osztott, csak ezúttal a tudatnak – családi, nemzeti, faji szinteken.
Mire jó ez? – kérdezték tőle a hozzá közel férkőzők (és szigorúan nem: hozzátartozók), még ha csupán pillanatokkal is élték túl a választ.
A Szükséges Rossz vagyok – felelt nekik ilyenkor tárgyilagosan, mintha betanult szöveget mondana, pedig csupán arról volt szó, hogy tökéletesen ismerte önmagát. – Biztosítom a változás révén a mozgást, az életet. Amit teszek, arra valamennyi vádatok illik, vagyok, aki vagyok. De ne tagadjátok, mennyire jól jövök mesterkélt erkölcseitek fenntartásához! Egyébként sem magam hívtam életre magamat – ezt sose feledjétek! Egyetlen, rabságra kárhoztatott szülőm jó előre megalkotott végakarata vagyok. Teszem a dolgom, amíg lesz mit megrontani. Nincs mögöttem ok vagy előttem okozat.
Aztán eljött az a nap is, hogy ez utóbbi állítás igazságtartalmát kikezdte veszedelmesen tárgyilagos logikája. Nem lehetett véletlen, hogy – még ha csupán szóban is – előkerült egyszülője.
És igen: célból, külső célból van most itt, ebben az izgő-mozgó táborban. A szorgoskodó zsoldosok kerülték őt. Vajon hányan tudják, ki ő valójában? Hogy az ő jelenléte egy ilyen sebtében előkészített, ködös célú akcióban egyenlő a halálos ítéletükkel?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése